top of page
Keresés
Szerző képeMarko Studio

Bécsi keringő

A bécsi keringő (ismert német nevén Wiener Walzer) a legrégebbi hagyományú társastánc. Neve a német „waltzen” (forogni, keringeni) szóból származik és a talajon sikló lábak forgó mozgására vonatkozik. A „bécsi” jelző retronim elnevezés, ami az 1920-ban az amerikai Bostonban kialakult angol keringőtől különbözteti meg az eredeti változatot. A keringő gyökereit kutatva egészen a 12–13. századig lehet visszamenni, a minnesängerek idejéig. A német Springtanzban – amely páratlan ütemű táncrészként a páros ütemű, lépkedett előtáncot követte – felismerhető a keringő eredete.


A bécsi keringő, amely 6 lépésből áll, két ¾-es ütemre volt felosztva és egy teljes fordulással összekötve kiteljesedett az akkoriban még szokásos balett-technika segítségével. Németország maradt a keringővel kapcsolatos események középpontja egészen az ezerkilencszázhúszas évekig, amikor is a valcer úgy egy évtizedig háttérbe szorult a modernebb, dinamikusabb táncformák miatt. Angliában a bécsi keringő sohasem volt otthonos. Az angolok bécsi keringő elleni tiltakozását mutatja, hogy náluk ez a tánc a standard táncversenyek programjában az utolsó táncként szerepel, míg más országokban a harmadikként.



83 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Σχόλια


Ο σχολιασμός έχει απενεργοποιηθεί.
bottom of page